
|
VÁROSUNK TÖRTÉNELME
Becsét először már 1091 körül említik, bár az elnevezés még nem magára a városra vonatkozott, inkább a Tisza szigeti erődítményre, amely mintegy hat kilóméterre délre volt.
A később kialakult település az Osztrák – magyar monarchia keretein belül többször is tulajdonost cserélt, mígnem a törökök hatalma alá került.
A bécsi háborúkban az osztrákok kiűzték a törököket, így az 1699 – ben megkötött karlócai béke alapján ez a terület osztrák fennhatóság alá került és ezzel megpecsételődött az erődítmény további sorsa is, mivel a békehatározat értelmében le kellett rombolni.
Még ugyanabban az évben, a Tisza jobb partján egy új település kezdett kibontakozni, a mai Becse.
A Habsburgok, hogy megelőzzék a törökök Bánát felöli esetleges betörését, 1702 – 1703 – ban megalapították a Tisza-menti határőrvidéket 300 határőrrel, melynek központjává Becsét nevezték ki.
A települést ez időben Becse Sáncnak nevezték, majd később, 1774 – től Ó Becsének.
A törökök Bánátból történt sikeres kiűzése után 1749 – ben, megszűnik a határőrség és két évre rá meghozzák a Tisza-menti koronadisztriktről szóló határozatot melynek a székhelye Becse lett.
Ennek köszönhetően Becse elindul a gazdasági, kisipari és ipari fejlődés útján, valamint a lakosság száma is rohamosan gyarapodni kezdett.
A koronadisztrikt egészen 1848 – ig érvényben volt, majd a forradalmi események után, újbóli adminisztratív átrendezés eredményeként, járási minősítést kapott.
A tizenkilencedik század második felében a mindennemű fellendülés még inkább erőre kapott és a 19.000 lakosú Óbecse, a mai Vajdaság legfejlettebb városai közé sorakozott fel.
Az I. Világháború és ezzel az Osztrák – magyar monarchia összeomlása után Óbecsét, mint hangsúlyozottan fejlett járást az újonnan alakult Szerb – Horvát – Szlovén Királysághoz, a későbbi Jugoszláv Királysághoz csatolták, 1921 – től a belgrádi körzethez tartozott.
A Királyság 1929 – ben történt bánságokra való felosztásával, Óbecsét a Dunai bánságba térképezték.
A járási székhely minősítést megtartja egészen 1955 – ig, ekkor kommuna lesz, majd 1960 – ban elnyeri mai státuszát – Óbecse községi központ.
|

Pionirska ulica, 1988, avarska nekropola, grob 27, VI-VII vek
|

Čik, avarska nekropola, VI-VII vek
|

Pogled na utvrđenje 1701. godine, pre rušenja
|

Plan sela Bečeja
|
|