VADÁSZAT ÉS HALÁSZAT
Mint ahogy a hegyvidék a nagyvadra vadászok kedvenc terepe, úgy a Pannon síkság bácskai része az apró és vízi vadra, elsősorban a vadnyúlra, fácánra, fűrjre, vadgalambra és vízi szárnyasokra vadászok paradicsoma.
Meg kell említeni azt is, hogy az itt kilőtt dámvadak között több trófeális jegyzésű is található.
A tavasszal zöld tengerre, ősszel pedig a bőségtől roskadozó terített asztalra emlékeztető vadászterület több mint 30.000 hektáron terül el.
A vadászterület központi részén levő, néhai Bogdan Dunđerski arisztokrata nagybírtokos hagyatékaként nyilvántartott Fantast kastély összkomfortos vendéglátói kínálatával, a vadászat élményét még inkább élvezetesebbé varázsolja.
A halban gazdag Tisza és holtágai, valamint a halastavak, a horgászatot és a vízi vadászatot kedvelők számára is számtalan kellemes pillanatot tartogatnak.
A “ Becsei szállások “ vadászterület tulajdonosa a Szerbiai Vadászszövetség ( Belgrád, Alekse Nenadovića 19-23/II ) amely a “ Bečej “ Vadászegyesület ( Becse, Samu Mihály 3.) keretében gazdálkodik vele.
A 30.000 hektáron dámvadra 24, nyúlra 26, fácánra és fűrjre pedig 24 ezernyi hektáron lehet vadászni.
A vadászterület rendkívüli gazdagságáról tanúskodik egy még 1928. január 10.-én keletkezett emléklap is amely szerint az ifj. Gerber Nándor birtokán lezajlott körvadászat alkalmával a résztvevők 256 nyulat és 10 rókát lőttek ki.
Becse község területén ma három vadászegyesület tevékenykedik:
a becsei “ Bečej “, a péterrévei “ Zec “ és a bácsföldvári, úgyszintén “ Zec “.
Legrégebb múltú a becsei, amely 1904. december 13.-án alakult meg “ Úri vadásztársaság “ néven, majd idővel “ Óbecsei vadászegyesület “ néven működött tovább.
Már akkor meghatározták a két legnagyobb terjedelmű vadász területet amelyek Zsótér, illetve Dunđerski nagybirtokosok tulajdonát képezték.
Községünkben jelenleg négy vadászterület létezik:
a “ Becsei szállások “ 30.147, a “ Csík “ 11.304, a “ Plavša “ 6.548, a “ Ribnjak “ pedig 650 hektárt ölel fel.
Az első háromon dámvadra és apróvadra, míg az utóbbin vízi vadra lehet vadászni.
Óbecse kijáratánál Topolya felé, a “radár állomásnak” nevezett részen található az újonnan épített lőtér agyaggalambokra.
Az új lőtér megfelel az agyaggalamb lövészet ABT rendszer ágazatának, ami szinte ugyanaz mint az Olimpyc trap, csak gazdaságosság végett 15 gép helyett 1 multifunkcionális gép van,amelynek kapacitása 400 agyaggalamb.
A lőhelyek és a hozzá vezető utak tetővel fedettek, melyek lehetőséget biztosítanak rossz időjárás esetén is a lövészethez.
Különösen kedvező hangulatot teremt a fenyő és szibériai szil a lőtér körül.
Vadászegyesületek Óbecse Község területén
„Bečej” Vadászegyesület
Cím: Samu Mihály utca 3.,Óbecse
Info telefon: +381 21 6912 031
Kontaktszemély: Lasztovics Tamás – elnök
„Zec” Vadászegyesület
Cím: Marsall Tito utca 35., Bácsföldvár
Info telefon: +381 21 806 552
Kontaktszemély: Branislav Jović – elnök
„Zec” Vadászegyesület
Cím: Péterréve
Info telefon: +381 21 803 985
Kontaktszemély: Milan Višković - elnök
HALÁSZAT
A község területén található élővizek össz hossza 83 km.
Óbecse község rendkívül gazdag halászterületekben. Halászterületei közé tartoznak: a Tisza folyó, a Holt Tisza Csúrognál, a Nagy Bácskai Csatorna, a mézesdűlői Holt Tisza, az óbecsei Halastó, a Csík – ér és a Beljanai bara. Ugyanakkor jelentősek a termőföldekről való vízlecsapolásra szolgáló meliorációs csatornák is.
TISZA FOLYÓ
Hazánk egyik legszebb és halakban leggazdagabb folyója a Tisza. A Pannon síkságon halad keresztül és a Duna baloldali mellékfolyója. Ukrajnában a Kárpátokban ered és Stari Slankamennál (Titel) ömlik aDunába.
Vajdasági szakasza 164 km hosszú, míg községünk területén 32,5 km hosszban halad keresztül. Gazdag pontyban, harcsában,csukában, süllőben (22 halfajta 7 családból). A legjobb helyek a duzzasztógáttól lefelé találhatók, legnagyobb fogásra pedig csónakból lehet számítani.
GYÖNGYSZIGETI ÖREG – TISZA ( HOLT TISZA CSÚROGNÁL )
Ez a megőrzött holtág a nagyréti és a gyöngyszigeti termőföldekkel, a bácsföldvári vikend - teleppel és Csúroggal határos, illetve ezeken folyik keresztül.
24 km hosszú és a leghosszabb holtágnak számít a Tisza e részén. Az élő Tiszától való elválasztása után is megőrizte természeti értékeit, vize szennyezetlen és minőséges.
Kiváló lehetőségeket nyújt a sporthorgászásra (23 fajta hal), a rekreációra, a pihenésre, gyümölcs – és szőlőtermesztésre. A benne található halfajták: fehér hal, babuna, ponty, süllő, stb.
ÓBECSEI HALASTÓ
Az óbecsei Halastó 1968 – ban létesült az Óbecse – Bácsföldvár út mellett és kiterjedése 650 hektár.
A Halastavat szántóföldek, legelők és gyümölcsösök övezik. A Halastó vízellátása a DTD csatornából történik, az elhasználódott víz pedig az Öreg – Tiszába távozik. A Halastó melletti étteremben az ínyencek különféle halból készült specialitások között válogathatnak, a kis tó pedig sporthorgászásra szolgál.
A lokalitás 2000 – ben felkerült a jelentős madártelepek listájára ( IBA – Import Bird Area ) és ezzel nemzetközi jelentőséget szerzett. A tóban ponty, tolsztolobik, harcsa és süllő található.
NAGY BÁCSKAI CSATORNA ( GOMBOS – ÓBECSE CSATORNA )
A Nagy Bácskai Csatorna 22 km hosszan halad át községünkön és Óbecsétől délre a Tisza folyó lelassított szakaszába torkollik.
A rendszertelen karbantartás és szennyezése miatt eléggé eliszaposodott. Leggyakrabban babuna, törpeharcsa és ponty akad horogra, de vörösszárnyú keszeg és süllő is található.
CSíK ÉR ÉS BELJANAI BARA
A Csík ér és a Beljanai bara természeti környezetüknél, vízrendszerüknél és jellegüknél fogva hasonlóak, bár a recipiensük különbözik (a Beljanai bara esetében ez a DTD csatorna, a Csík ér esetében pedig a Tisza). A Csík ér Magyarországon ered, vajdasági szakasza 90 km (össz hossza 102 km) és Péterrévénél ömlik a Tiszába.
A községünkön áthaladó hossza 33 km. Vizét többnyire légköri csapadékból kapja, főként ősszel és tavasszal.
A Beljanai bara sekély folyam, amely az Óbecsei Szálásoktól 3 kilóméterre északra alakul ki , majd délnyugat irányba haladva Túrijánál a Nagy Bácskai Csatornába folyik bele. Hossza 39 km.
Babuna, fehér hal, süllő, stb. található benne.
ÓBECSE KÖZSÉG HORGÁSZEGYESÜLETEI:
Ponty Sporthorgász Egyesület
Cím: Tiszai üdülőtelep sz.n., Óbecse
Telefon: 063/700 – 66 – 53
Kontakt személy: Ljiljana Stefanović – titkárnő
Kecsege Sporthorgász Egyesület
Cím: Felszabadulás tér 7, Péterréve
Telefon: 021/ 803 – 325
Kontakt személy: Horvát József – titkár
Ponty Sporthorgász Egyesület
Cím: Boris Kidrič utca 13, Bácsföldvár
Telefon: 021/ 806 – 062
Kontakt személy: Danilo Sekulić – elnök